Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ricciardo örül a Q3-ba jutásának

2013.04.13

 Noha a lágy gumikon kihajtók közül ő érte el a leggyengébb időt a Q3-ban, bízik abban, hogy ezúttal sikerül majd eredményre váltania a Toro Rosso váratlanul erős formáját. 2012-ben Bahreinben tudott még ennél is jobb helyen, hatodikként végezni az időmérőn, ott azonban már a rajt után hibázott, és alaposan visszacsúszott a mezőnyben.

„Jó érzés volt a Q3-ba kerülni. Ez az első alkalom a tavalyi Bahreini Nagydíj óta, hogy a legjobb tíz közé kvalifikáltam, az pedig már majdnem egy évvel ezelőtt volt” - mondta az elégedett ausztrál.

„Kétségtelen, szeretnék holnap erős versenyt futni, hiszen mindent ki akarok hozni ebből a 7. helyből. Ma mindenki az utolsó pillanatig várt a Q3-as körével, hiszen már a holnapi gumispórolás járt a fejünkben. Így a verseny is izgalmasnak ígérkezik, mivel pénteken nem teljesítettek valami jól a lágyak a hosszú etapokon.”


Csapattársa, Jean-Éric Vergne csak a 16. lett, és noha Mark Webber hátrasorolásának köszönhetően egy hellyel előrébb kerül, nem ennek, hanem az autóban rejlő potenciálnak örül leginkább.

„Ez elég kiábrándító volt, hiszen péntek óta jó tempót diktáltam, ma délután azonban valami nem tűnt jónak az autóban. Viszont biztos vagyok abban, hogy holnapra helyrehozzuk a dolgokat, a csapattársam időmérős eredménye pedig pozitív jele annak, hogy az autónk remekül működik” - bizakodott a francia.

Forrás: hirado.hu/formula1/